( Bella szemszöge)
- Ez igaz? – nézett meglepődve a családfő Jacob felé. Az előbb említett még erősebben szorított magához. Még nem hallott fulladásos halálról? Mert én hamarosan produkálok neki egyet, ha nem lazít a szorításán.
- Technikailag nem én világosítottam fel a vámpírok létezéséről. Már tudott rólatok az ősi legendákból – Jacob izmai megfeszültek, miközben beszélt. Ez nem sejtet túl sok jót.
- Na, persze. Te másképp emlékszel erre a bizonyos felvilágosításra velünk kapcsolatban – felelte gúnyosan Edward. Mi? Miről maradtam már megint le? Edward mégis honnan tudná, hogy miket mondott Jacob?
- Csak egy kis lökést adtam neki – válaszolta várakozásteljesen. Cullenék heves párbeszédet folytattak egymással. Vajon miről tanakodhatnak? A feszültség a tetőfokára hágott. A falkán is jól láthatóak voltak az idegesség ismérvei.
- Ez akkor sem menti fel az alól, hogy megszegte a szerződést – magyarázta kissé ingerülten Edward. Bár nem értettem, mit mondott neki a szőke férfi, de úgy tűnt, nyugtatgatni próbálja. Újabb 5 perc telt el így. Már kezdek türelmetlen lenni. Min lehet ennyi ideig tanakodni?
- Meghoztuk a döntést – szólalt meg végre a családfő.
- Nem értek ezzel egyet – szólt közbe Edward. Istenem! Miért húzzák ennyire az agyamat? A feszültség már a tetőfokára hágott.
- Igaza van Edwardnak. Mi értelme lenne elnézni ezt nekik? Ha mi szegtük volna meg a szerződést, akkor ők megbocsátanának nekünk? A nagy francokat. Elkergetnének minket innen – szólalt fel a szőke hajú szépségkirálynő jelölt is.
- Tudjátok, hogy én mindig kapható vagyok egy kis bunyóra – vigyorodott el a mackószerű srác. Hát, ez nem kecsegtet túl sok jóval. Nem engedhetem, hogy miattam törjön ki egy „háború”. Próbáltam kiszabadulni Jacob karjaiból, de ő egyre erősebben szorított magához.
- Engedj már el! – kiáltottam rá, majd kitéptem magam fogva tartóm karmaiból. Megindultam Cullenék felé, de Jacob visszarántott a karomnál fogva.
- Mégis hová akarsz menni?
- Oda. Beszélnem kell velük – talán nem volt elég érthető az útvonalam? Igazán nehéz lehetett volna kikövetkeztetni, hogy mi is a szándékom.
- Megőrültél? Mi lesz, ha bántani fognak? Nem léphetjük át a határvonalat. Azt hiszed, odaengedlek azokhoz? Bella, bennük nem lehet bízni. Elvégre vérszívók.
- Mintha a korcsokban lehetne – szólt be Jacobnak Alice.
- Már nagylány vagyok, így el tudom dönteni, hogy mi jó nekem, és mi nem – ezzel lezártnak tekintettem a vitát, de ő hajthatatlan volt.
- A barátod vagyok – vetett be egy tipikus macsós szöveget. Ezzel végképp elvetette a sulykot.
- Jól mondod. A barátom vagy, és nem az apám. Szeretném én eldönteni, hogy odamegyek-e vagy sem. És nekem ne gyere ezzel a macsó dumával, Jacob Black! Megértetted? – keltem ki magamból. Mérhetetlenül felháborított, hogy a tulajdonaként kezelt engem.
- És muszáj most itt mindenki előtt veszekednünk? Ezzel nemcsak magadat, hanem engem is leégettél – fújtam ki mondandóm befejeztével a levegőt. Még soha senki nem húzott fel ennyire, mint ő az előbb. Jacob döbbenten meredt rám. Hát igen! Én is meglepődtem saját magamon. Nem jellemzőek rám az ilyesfajta kitörések. Hátat fordítottam neki, s megindultam Edwardék felé. Hiába próbáltam nyugodt maradni, a kezem reszketett. Végigpillantottam rajtuk, s nagyot nyeltem. Ne parázz, Bella! Menni fog. Alighogy ezzel bíztattam magam, megbotlottam egy kőben, és őrült tempóval száguldani kezdtem a föld felé. A becsapódástól két jéghideg kéz mentett meg. Nem mertem felnézni, ugyanis elpirultam bénaságom miatt. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? 5 métert sem tudok megtenni baleset nélkül. Komolyan mondom, ha nem lennék, ki kellene találni. De mivel az illem úgy tartja, hogy meg kell köszönnöm a segítséget, ezért felpillantottam megmentőmre.
- Köszönöm – motyogtam neki. Még mindig zavarban voltam.
- Bármikor kiscsaj– kacsintott rám a plüssmaci, majd talpra állított. Szóval már átléptem a határvonalat. Nyugi Bella, nem lesz itt semmi baj. A srác visszament a barátnője mellé, aki igencsak szúrós pillantásokat küldött felém. Összeszedtem minden bátorságom, majd folytattam utam. Megálltam a megfelelő személy előtt, majd belekezdtem mondandómba.
- Üdvözlöm! A nevem Bella Swan – nyújtottam felé kezem, ami remegve jelezte félelmem. Fantasztikus! Így mindenki láthatja, mennyire rettegek.
- Carlisle Cullen – fogott velem kezet. Érintése hűvös volt.
- Az én nevem Esme Cullen – mosolygott rám a mellette álló nő.
- Bella. Bella Swan – biccentettem felé, s próbáltam egy szánalmas mosolyt erőltetni arcomra.
- Én… - kerestem a megfelelő szavakat – nem szeretném, ha miattam bomlana fel a szerződés a farkasok és maguk között. Igazán nem kell aggódnia, tartani fogom a számat. Ígérem! Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy miattam harcoljanak egymással. Nem érek én annyit – szinte már egész testemben remegtem. Istenem, csak add, hogy ne legyen bosszúálló típus. Bár, kinézetre nem tűnik annak. De a látszat néha csal. Valami oknál fogva lassan kezdtem ellazulni. Ez meg mi? De nem volt időm rajta agyalni, ugyanis a családfő végre megszólalt.
- Nyugodj meg! Nem állt szándékunkban csatát vállalni. Szeretnénk továbbra is fent tartani a békét, már, ha ez lehetséges – nézett a farkas alakban lévő Samre. Az alfa bólintott, s ezzel végre lezártnak tekinthetjük a dolgot.
- Köszönöm – sóhajtottam fel.
- Álljon csak meg a menet! – szólalt fel Alice. – Csak egyetlen egy feltétellel egyezek ebbe bele.
- Alice, kérlek, ne most! – morgott húgára Edward.
- Te ebbe ne szólj bele! – hurrogta le a kis törpe bátyját.
- Bella – fordult felém. – Ugye eljössz velem vásárolni? – nézett rám boci szemekkel. Ú, a boci szemek! Hát ellen lehet ezeknek állni? Meg amúgy is tartozok neki ennyivel, mert ilyen könnyen elsimította a családja a történteket. Másrészt semmi kedvem most Jacobbal beszélni. Hiába utálok vásárolni, most ez a mentőövem. Alice közelébe amúgy se merészkedne Jacob, így lenne időm gondolkozni.
- Igen – egyeztem bele. – Feltéve, ha most megyünk.
- Áááááá – kezdett el sipítozni, s közben körbepattogott. Egy energiabomba ez a lány.
- Olyan jól fogjuk magunkat érezni – villantott rám egy ezer wattos mosolyt.
- Jaj, veszünk majd kis rózsaszín bugyikat is? – szólt be a mackószerű srác Alice-nek.
- Emmett! Ha nem fejezed be, te is jössz velünk – válaszolta a kis kobold, mire testvére összerezzent. Szóval ezzel lehet őt zsarolni. Fél a vásárlástól. Nem mintha én annyira rajonganék érte.
- Előbb el kell jönnöd hozzánk, mert szükség van kocsira, meg a bankkártyáimra. De aztán a boltok már csak ránk várnak – kezdett el tapsikolni.
- Bella nem mehet sehová – dörmögte Jacob.
- Téged meg ki kérdezett? Senki. Akkor miért szólsz bele? Semmi közöd hozzá – osztotta ki Alice. Emmett, ha jól emlékszem a nevére, hangosan hahotázni kezdett. Tényleg vicces volt a helyzet, ahogy a kis pöttöm az izompacsirtát kiosztja.
- Charlie-nak viszont van beleszólása – Jacob nem hagyta magát. Muszáj apámat is belekevernie a dolgokba?
- Majd Bella felhívja tőlünk. Úgyis bele fog egyezni – öltötte ki rá nyelvét pöttömke. Hát ez a csaj tényleg nem semmi. Ezen már én is elmosolyodtam.
- Mellesleg Jacob, majd veszek már neked egy tusfürdőt. Meg majd küldök Bellával neked egy vödör vizet is – az utolsó beszólásán már szívből nevettem. De nemcsak én. Az egész Cullen család.
- Nem érünk rá erre. Induljunk már! – rakott mindenkit helyre. Hú! Néha azért elég ijesztő.
- Megadod a címeteket? Majd utánatok megyek, csak nincs itt a kocsim – ezzel ráébredtem, hogy mégiscsak lesz lehetősége Jacobnak beszélni velem. A francba!
- Miért adnám meg? Velünk jössz, nem? – ááá, a kiskutya szemek.
- De, persze – ezt mégis hogy gondolta? De most komolyan. Nem értek én már semmit se. Sétálni fogunk vagy mi? Mert én nem tudok úgy futni, mint ők. Tulajdonképpen még futni se tudok, de mindegy.
- Jaj, Bella! Ne legyél már ennyire értetlen. Futni fogunk, és valaki vinni fog a hátán.
- Igazán nincs erre szükség. Majd kocsival utánatok megyek. Meg amúgy is: túl nehéz vagyok – utolsó kijelentésemre Emmett felnevetett.
- Nem nyitok erről vitát – intett le Alice.
- Na, és ki fog vinni? – csak ne a szőke lány, csak ne a szőke lány. Még a végén ledobna a hátáról.
- Edward – jelentette ki mosolyogva.
