( Bella szemszöge)
- Ez őrültség! Erre semmi szükség – kezdtem el hebegni-habogni össze-vissza. Elég kényelmetlenül éreztem magam. Mondhatni nem mindennapi helyzet, hogy egy idegen srác, aki ráadásul vámpír, a hátán vigyen futás közben.
- Megígérted – nézett rám durcásan a kis kobold. – Megígérted, hogy eljössz velem vásárolni. Csak nem akarsz csalódást okozni nekem? – nézett rám olyan boci szemekkel, amitől még egy jégkirálynőnek is megolvadt volna a szíve. De honnan tudta, hogy azt terveztem, visszamondom a dolgot? Már épp azon voltam, hogy megkérdezzem, mikor közbeszólt.
- Majd elmondok mindent.
- Oké – fújtam ki a levegőt. Miután minden ellenállásom megtört, s kimerítettem az indokaim tárát, megvizsgáltam a „gépjárművemet”. Bronzvörös haja kócosan szállt a szélben, szemei arany színben pompáztak, és meglepődve meredt rám. Mi az, talán egy szál melltartóban állok előtte? Mi olyan érdekes rajtam?
- Öm, Bella – szólaltam meg végül, megtörve a kínos csendet. Meg elvégre ez a bemutatkozás nem történt meg korábban. Bizonyos okoknál fogva.
- Edward- biccentett felém. Nem túl bő beszédes, az egyszer biztos. Ráadásul nem is beszélgetnünk kell egymással, hanem csak tűrnöm, hogy vigyen. Lássuk be, nem a világ legnehezebb feladata. Rá több súly nehezedik – a szó szoros értelmében.
- Öcsi, mit szólnál egy versenyhez? Ezzel a plusz súllyal is képes lennél legyőzni? Most legalább megmutathatnád, mennyire vagy tökös legény. Meg aztán menőzhetnél is a jövendőbeli csa.. – mielőtt azonban befejezhette volna a mondatot, a kis törpe befogta a száját. Vajon mit akarhatott mondani? Utálom a titkolózást, az egyszer biztos.
( Edward szemszöge)
- Nem, Emmett. Verd ki ezt az ostobaságot a fejedből – sóhajtottam fel. Már belefáradtam a beteg elképzeléseibe, amiket volt kegyes a gondolatain keresztül megosztani velem is.
- Már sose fogsz kinőni az „én vagyok a világ leghülyébb vámpírja és ezt még büszkén is vállalom” szerepből? Végül is, ha úgy nézzük, akkor te igazából nem is tehetsz róla. Tudniillik az első szülött gyerek örökli a legjobb tulajdonságokat a szüleitől, így az IQ-t is. Márpedig Emmett a harmad szülött a családban, így nem csoda tehát, hogy szegényke agyilag sérült. Ebből pedig kiderül, hogy bátyám szellemi képességeinek hiányáról Esme és Carlisle tehető felelőssé. Épp ezért, megbocsátok neked, Emmett – eme briliáns kis eszmefuttatásom befejeztével, mindenkiből hangos nevetés tört ki. Csak a nagy melák nézett rám úgy, mintha egy bonyolult matek példát osztottam volna meg vele az előbb.
- Mindig kihasználod a lehetőséget, hogy az egyetlen területen, ahol jobb vagy, mint én, fitogtasd az erőd. Nem szép dolog így elbánni a legkicsibbel – vágott durcás képet fivérem. A még meggyőzőbb előadás kedvéért a kezeit is keresztbefonta a mellkasa előtt.
- Edward csak azt akarta mondani, hogy szeret téged – mosolygott bátyámra Bella. Emmett ajka „O”-t formált a meglepődöttségtől, de hamar összeszedte magát. Erről az a hatalmas vigyor tanúskodott, ami elterült az egész arcán.
- Most már értem, miért nem tudtál eddig becsajozni. De szerencsére végre megtaláltuk neked a tökéletes példányt. Ha sokat is kellett várni rá - „de megérte” – fejezte be a mondatot gondolatban, miközben szemeit végigfuttatta Bellán. Hirtelen egy morgás tört föl belőlem, amit annak a számlájára írtam, hogy bátyám beteg gondolatait kell hallgatnom. Egyáltalán nem volt köze reakciómnak ahhoz, hogy fivérem túl sokáig legeltette szemeit rajta.
- Hajlandó lennél végre leszállni rólam? – kérdeztem dühösen. Még sohasem vesztettem el a fejem ennyire, ráadásul nem értettem a miértjét sem.
- Ne is álmodj róla- kaptam tőle egy ezer wattos mosolyt. Kénytelen voltam szembenézni az igazsággal, miszerint ez a kis pióca elérte a célját: versenyezni fogok vele. Bella felé fordultam.
- Nagy baj lenne, ha…
- Örömmel fogom végignézni, ahogy megvered. Majd néha hátrapillantok, hátha tudja tartani a tempót, bár ehhez nem túl sok reményt fűzök – kacagott fel, akárcsak egy angyal. Arca oly gyönyörűen tündökölt. A legkáprázatosabb jelenség volt, amit valaha láttam. Pedig éltem már egy-két évet. Jelen pillanatban még az illata sem bódított el, pedig az övé volt a legfinomabb aroma, amivel életemben találkoztam. A torkom kapart, a méreg elkezdett termelődni a számban, de most volt valami más, ami még a szörnynél is erősebb volt: a férfi. Perpillanat semmit sem számított számomra, hogy mennyire vágyom a vérére, sőt az sem, hogy nem hallom a gondolatait. A testi vágyaim győzedelmeskedtek a vámpír felett. Soha nem tapasztalt érzések ébredtek fel bennem, s egyre erősebbé váltak. Gondolataim a körül jártak, ahogy kezemmel végigsimítok arcán, megtapasztalva az emberi hőmérsékletet, ujjaim körberajzolják ajka körvonalát, majd engedve a csábításnak, számmal megkóstolom ajka zamatát.
- Edward – rántott vissza mérhetetlenül kicsi és bosszantó húgom hangja a valóságba, aki jelen pillanatban még mérhetetlenül kicsibbnek és bosszantóbbnak tűnt a szememben.
- Mi van? – vetettem oda foghegyről. Idegesített, hogy mindenki engem bámul. Én nem gondolkozhatok el egy percre? Jogom van hozzá, nem?
- Mi van, menstruálsz? Felborult a hormonháztartásod? – vigyorgott rám Emmett. Elengedtem fülem mellett a hülyeségét. Senkinek sem tenne jót, ha most itt összeverekednénk.
- Mehetünk? – kérdeztem Bellától normál hangnemben. Ő csak biccentett, én pedig egy szempillantás alatt a hátamra kaptam.
- Hűha, ez gyors volt – lábait átkulcsolta derekam körül, kezeit pedig nyakam körül. Érintése perzselte a bőröm. Kezdtek előtörni az előbb elnyomott képek. Megráztam a fejem. Muszáj lehiggadnom.
- A vesztes teljesíti a győztes három kívánságát. A cél a ház. Alice indít háromra – adtam ki az utasításokat ellenfelemnek.
- Oké-zsoké – csapta össze tenyereit bátyám. Ha tudná, mikre fogom felhasználni ezeket a kívánságokat! De hát az ő baja, ő nem tanul a hibáiból.
- 1 – kezdte el a számolást Alice.
- 2
- 3- miután húgom megadta a jelzést, rögtön nekiiramodtam. Emmett az elején még tartotta velem a lépést, de miután kellőképpen kiszórakoztam magam, gyorsabb tempóra kapcsoltam. Fivérem hátránya egyre csak nőtt, amin én csak mosolyogni tudtam. De ki lenne képes elvenni egy gyerektől a kedvenc játékszerét? A ház előtt megálltam, hogy bevárjam a többieket. Ekkor jutott eszembe Bella, akiről teljesen elfeledkeztem futás közben. Én tehetek róla, hogy olyan könnyű, mint egy tollpihe? Szegény nincs hozzászokva ehhez a tempóhoz, biztos megijedt.
- Jól vagy? – vettem le őt a hátamról. Legnagyobb meglepettségemre, mosolyogva állt előttem.
- Hű. Ez aztán nem volt semmi.
- Biztos jól vagy? Nem kaptál sokkot? – néztem rá aggódva. De látszólag minden rendben volt vele.
- Azt hiszem, ez egy győzelem volt – tért ki a válaszadás elől.
- Én is azt hiszem – mosolyodtam el. Viccesnek tűnt, mennyire élvezte ezt a kis futást. Most, hogy így végignéztem rajta, lelkiismeret furdalásom támadt, amiért olyan gorombán bántam vele korábban. Elvégre nem ő tehetett arról, hogy szomjaztam a vérére, s néma az elméje felém.
- Bella, én…
- Nem teljesítem a három kérésed, mert csaltál – hallottam meg Emmett hangját, s a következő pillanatban magam mellett láttam duzzogó ábrázatát. Mindig a legtökéletesebb pillanatban tud felbukkanni – sóhajtottam fel belenyugvón. Pár másodpercre rá megérkeztek a többiek is, bár húgom szélsebesen elrobogott mellettem, be a házba, aztán ki. Ha vásárlásról van szó, neki minden másodperc aranyat ér. Megfogta Bella kezét, majd húzni kezdte a kocsim felé. Kinyitotta neki az anyósülést, majd betuszkolta. A megdöbbenéstől először le se esett, hogy mi történik, de aztán sikerült felébrednem a kábulatból.
- Kösz a kocsit, Edward – csilingelte húgom édesen, majd bepattant.
- De én… - már késő volt, ugyanis a kis pöttöm vigyorogva elszáguldott mellettem. Hát ez nem az én napom.
( Bella szemszöge)
Alice a Plázáig vezető utat végigbeszélte, így sikerült belőle mindent kihúznom a családjáról, a képességeikről, és úgy általában a vámpírokról.
- Tehát, ha jól értem, akkor Edward gondolatolvasó.
- Igen, így van – bólintott a kis kobold. Ez fantasztikus! Ezek szerint hallotta minden gondolatomat? Még azt is, amikor arra gondoltam a hátán utazva, hogy milyen jó illata van, s milyen jó hozzábújni? Biztos ezt akarta nekem elmondani. Hogy ne képzelegjek róla. Ami teljes mértékben jogos, ugyanis nekem barátom van – ha jelen pillanatban haragszom is rá.
- De valamiért a te gondolataidat nem hallja – nézett rám fél szemmel, a reakciómat várva. Megpróbáltam közönyös maradni, de legbelül megkönnyebbültem.
- Amúgy nincs barátnője – jegyezte meg, mint egy mellékesen. De nekem van barátom – akartam mondani, de inkább hallgattam. Elfordultam az ablak felé, s az út további részén a tájat kémleltem. Mikor megérkeztünk, Alice leparkolt, majd mosolyogva berángatott az épületbe. Folyamatosan csicsergett mindenről, miközben a boltokból ki-be járkáltunk. Kezdtem fáradni, de ő lelőhetetlen volt. Akárhányszor haza akartam menni, azt mondta, csak még egy üzlet. Ez már körülbelül a huszadik még egy üzlet.
- Nem értem, miért van szükségem egy koktélruhára – akadtam ki sokadjára. – Ráadásul pont egy ilyenre. Ebből kint van mindenem. Takar ez a rongy egyáltalán valamit? – mutattam fel felháborodásom tárgyát.
- Csak még ezt próbáld fel, kérlek. Ígérem, hogy ezután már tényleg hazaviszlek – nézett rám azokkal a nagy aranybarna szemeivel.
- Jól van- sóhajtottam fel. – De ezután tényleg megyünk – jelentettem ki határozottan. Felkaptam azt a rongyot, majd bevonultam a próbafülkébe. Lerángattam magamról a cipőm, a farmerom, a pulcsim, a pólóm, majd belebújtam ebbe az egy szál cérnába. Belenéztem a tükörbe, s meglepődtem attól, amit benne láttam. Sokkal jobb lett az eredmény, mint amire számítottam. Egész elfogadhatóan néztem ki. Forgolódtam, hogy oldalról is megszemléljem magam. A következő pillanatban kihúzódott a függöny, majd egy szempillantás alatt vissza is került behúzott állapotába. Annyira megijedtem, hogy majdnem felsikoltottam, de valaki befogta a számat hátulról. A betolakodó a hátam mögé lépett, így megpillanthattam, kit is tisztelhetek a személyében.
