( Alice szemszöge)
Annyira boldog voltam, hogy Bella végre eljött velem vásárolni. Láttam előre, hogy ez a nap sorsfordító lesz a kapcsolatunkban. Nem is tudom, mióta vártam már egy barátnőre. Éveken át olyan személyről álmodoztam, aki engem hív, ha bajban van. Valakiről, akinek hiányzom, ha nem vagyok vele. Valakiről, akivel félszavakból is megértjük egymást, s nincs szükségünk nyálas párbeszédekhez ahhoz, hogy tudjuk, számíthatunk a másikra. Sokat vártam Bellára, de megérte. Mint tudjuk, jó barátnő megtalálásához idő kell. Jaj, hol van már ez a lány? – zsörtölődöm magamban. A következő pillanatban megpillantok egy olyan személyt, akitől legszívesebben kidobnám a taccsot. Egy személyt, akinek a bűze ellen illatosítót kellene gyártani. Mégis mit keres ez itt? Jacob Black a szemben lévő üzletet kémleli át, szóval a jelek szerint még nem vett észre engem. Most mégis mit csináljak?
- Bella hol van? – csendül fel mellettem bátyám hangja. Automatikusan felé kapom a fejem, s a mogorva képével találom szembe magam.
- Te… hogy… miért? – kezdek el hebegni-habogni. Úgy látszik, a mondatok csak egy része döntött úgy, hogy elhagyja a számat.
- Igen, én. Bella hol van? Szeretnék beszélni vele. Ha már egy roppant idegesítő személy elvitte őt a beszélgetésünk közepette – néz rám gúnyosan, de jelen pillanatban eleresztem a fülem mellett a megjegyzését. Nagyobb problémám is van, mint az ő gyerekes hülyeségeivel foglalkozni. Ha Jacob Black felfedezi, hogy Edward is itt van, rögtön kitör a harmadik világháború. Olyan idegesítő, hogy mindezt nem láttam Csubakka miatt.
- Ömm, Bella itt van valahol. Gyere, keressük meg együtt – kezdem el ráncigálni fivérem pólóját, így végre megmozdul, s követ engem. Mikor elértük az ideális helyzetet, kihúztam a próbafülke függönyét, belöktem Edwardot, majd visszahúztam a függönyt. Nem jutott más eszembe. Teljesen spontán akció volt a részemről. De szerintem azért elég jó.
( Edward szemszöge)
Először annyira meglepődtem, hogy fel sem fogtam, hová kerültem. Rövid megdöbbenésem után észrevettem Bellát, amint sikításra szánja el magát, így nem haboztam befogni a száját. Miután légzése valamennyire csillapodott, levettem a kezem ajkáról.
- Edward? – kérdezte döbbenten. – Mit keresel te itt? – fordult meg, lehetőséget adva ezzel számomra, hogy megcsodálhassam elölről. Pillantásom végigfuttattam rajta, bár szemem kicsit tovább időzött dekoltázsán és lábán. Vajon mondta már neki valaki, hogy ilyen lábakkal ölni lehetne? Szeméből értetlenség tükröződött, ami segített visszazökkenem a szex mániás vámpír szerepéből az ütődött tinédzser bőrébe, aki ruhát próbáló lányokat kukkol.
- Alice – elég volt csupán ezt az egyetlen szót kinyögnöm, s ezzel mindent megmagyaráztam.
- Mit művelt már megint? – forgatta meg szemeit Bella. Nem hittem volna, hogy lehet még gyönyörűbb, mint általában, de dühösen még kívánatosabb. Ajkai résnyire szétnyíltak, mellei le-föl emelkedtek, ahogy fújtatta a levegőt, s szemei szikrákat szórtak. Egyszerűen elvarázsolt.
- Én… - nedvesítettem be az ajkam. – Hogy őszinte legyek? Fogalmam sincs.
- Te se tudod? Akkor elég jól csinálja.
- Hát… már van elég gyakorlata hozzá – túrtam bele hajamba, mire Bella elmosolyodott.
- Nos, ha megkérhetnélek, kimennél? Szeretnék átöltözni, utána pedig Alice-t megfojtani – önkéntelenül is elkuncogtam magam, ha belegondoltam a helyzetbe. A kis pöttöm mégiscsak vámpír, Bella pedig ember. Talán csak egy tejivó versenyen lenne ellene esélye. Bella bosszúsan nézett rám. Tehát ő tényleg komolyan gondolta, amit mondott. Próbáltam komolynak mutatkozni, de a szám széle néha-néha így is meg-megrándult.
- Mindjárt elmegyek, de ha már úgy is így alakult ez a helyzet, elmondom, amiért jöttem. – Bella bólintott, jelt adva ezzel, hogy kezdhetem a mondandóm.
- Szóval… - próbáltam agyam legmélyéről felkutatni azt a szöveget, amit egyszer már elmondtam gyakorlásul. De ahogy ez lenni szokott, nem jutott eszembe egy értelmes mondat sem.
- Szóval? – vonta fel kérdőn szemöldökét.
- Csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért olyan kibírhatatlanul viselkedtem veled régebben. Be kell vallanom, azért voltam annyira ellenszenves, mert egyszerűen nem tudtam kezelni a helyzetet. Furcsa volt számomra minden. Meglepő, meghökkentő. Nem rajtad kellett volna levezetnem mindezt. Teljes szívemből megbántam tetteimet. Ne haragudj, kérlek.
- Nem haragszom rád, Edward. Tényleg meglepett, hogy miért viselkedtél velem úgy, ahogy, s nem értettem az okokat, de most már végre tisztán látok, s képes vagyok megérteni téged. Tényleg nem haragszom rád – küldött felém egy csábos mosolyt, amitől egy pillanatra megállt dobogni a szívem. Álljunk csak meg! De hisz nekem nem is ver a szívem. Beszélek itt már hülyeségeket. Talán tényleg jobb lesz, ha szívok egy kis friss levegőt. Már épp kihúztam volna a függönyt, amikor Alice gondolatban üzent felém.
„ Szerinted véletlenül löktelek oda be, te hülye? Maradj a seggeden és mindketten hallgassatok. 10 másodperc múlva megértesz mindent.”
( Alice szemszöge)
Komolyan mondom, a férfiak tényleg idióták. Olyan nehéz lenne egy nyavalyás következtetést levonni abból, hogy én semmit sem csinálok ok nélkül? De nem, Edward képtelen a gondolkodásra. Végre beállított az üzletbe az a díszpinty is, és hát persze, hogy rögtön kiszúrt. Öles léptekkel közeledett felém, mígnem megállt előttem pár méterre.
- Hol van Bella?
- Fogalmam sincs – pislogtam rá úgy, akár egy kölyökkutya. Tudtam, hogy ezzel az őrületbe kergetem.
- Engem nem hatsz meg ezzel a kis előadással Törpilla de Frász. Utoljára kérdezem. Hol van Bella?
- Juj, úgy látom, a kutyus kezd bedühödni. Menjünk el egy parkba, ahol visszahozhatod az eldobott faágakat? – megvillantottam neki egy 32 fogas mosolyt, de úgy látszik, ő nem Colgate-et használ.
- Ne szórakozz velem, Pöttöm George! Még tölteléknek se lennél elég nekem. Azonnal mondd meg, hol van Bella, különben nagyon megbánod – szemei szikrákat szórtak a dühtől, de ez engem csak szórakoztatott.
- Nem tudom, hol van Bella. Úgy egy órája megunta a vásárlást, és elment. Azóta nem láttam – hadartam el gyorsan mondandóm, s a végén még egy flegma vállrángatást is engedélyeztem magamnak.
- Tudod, sok szabály van az alakváltók között. Az egyik: ne bízzunk a magadfajtában! – Jacob közelebb lépkedett felém, így még áthatóbban éreztem bűzét. Kénytelen voltam befogni orrom, s úgy kommunikálni tovább.
- Nem tudtam, hogy ennyire szegények vagytok, de én mindig is segítettem a rászorulókon. Holnap beköttetem nálatok a vizet, s veszek pár karton tusfürdőt is hozzá. Tudod, ha tiszta és ápolt az ember, sokkal boldogabb. Majd próbáld ki egyszer! Ha megfürödtél, sokkal jobban fogod magad érezni. Beszerzek majd pár gumikacsát is neked, hogy játszhass valamivel fürdés közben. Állítólag ezt élvezik a gyerekek – mosolyodtam el ördögien. Mindenki beláthatja, hogy ehhez értek én igazán. A véremben van.
- Visszavághatnék, de nem süllyedek le a szintedre. Sohasem szerettem veszekedni jégcsapokkal vagy klinikai esetekkel. Inkább megkeresem Bellát – pofátlanul és közönyösen elhaladt mellettem, amivel igazán felhúzott. Megfordultam, hogy jól beszóljak neki, mikor megláttam, hová is tart annyira. A próbafülkék felé. Na, ebből hogy fogunk kimászni?
UI: Ha vki Takács Nikolas fan, lécci nézzen be ide :) Előre is köszi mindenkinek :)
