4. fejezet - Hiszti

Megírtam. Ezzel én a magam részéről lezártnak tekintem a vitát, sajnálom, hogy belevontalak Titeket is, drága Szörnyecskéim (L). Ti megszavaztátok a folytatást, ami itt van. Jó olvasást! Allie

4. fejezet

Hiszti

- Ugye nem azt akarod bemesélni nekem Jake, hogy Cullenék is olyan vámpírok, mint akikkel egy régi legendában egyességet kötöttek a nagyapáid? - Nem olyan vámpírok, hanem ugyan azok.

- Aszta… - nyögtem végül a meglepettségtől szóhoz sem jutva. Eddig megemésztettem, hogy Jake vérfarkas… Oké, mit várok. Ha farkasemberek léteznek, mit csodálkozok én a vámpírokon? Tudhattam volna, hogy valami nem stimmel Cullenékkal. Vagy legalább is Edwarddal. Volt benne valami… misztikus és régi.
Hangos, sípolásszerű hang rántott vissza a valóságba. Jacob keze a dudán pihent.
- Mi a baj? – kérdeztem, miközben ökölbe szorult kezét simogatni kezdtem, ezáltal kicsit felengedett.
- Szerződésmódosítást akarok… - fröcskölte. Soha nem láttam még ilyen dühösnek. – Ha azok közül az elfajzott… torz lények közül bármelyik a közeledbe megy… hogy ebédnek használjon… a két… puszta kezemmel tépem le a fejét…
- Sh… nyugalom!
- Nincs nyugalom! SAM! – ordította, miközben kipattant a Rabbitból. Már megint nem hallgatott meg. Ez egy kicsit zavart.

Alice szemszög
- Mi bánt, Szerelmem? – simogatta meg a vállamat Jasper, én pedig mégjobban biztonságot nyújtó, erős mellkasába bújtam. A többiek vadászni mentek, Esme és Carlisle kivételével. Anyám éppen az árvaházban segédkezik, apám pedig ma túlórázik.
- Semmi… - hazudtam könnyedén, de azért nem néztem a szemébe.
- Alice… - sóhajtotta.
- Na, jó. Ma rájöttem, hogy korlátozott a képességem.
- Hogy érted? – húzta ki magát, államat finoman felemelte, hogy perzselő, aranyíriszébe kényszerüljek nézni.
- Nem látom a vérfarkasok jövőjét. Totális némaság. Se kép, se hang!
- Drágám, emiatt ne szomorkodj. Senkit nem érdekel pár bolhazsák mindennapi szappanoperája…
- De, engem, mert… - de nem tudtam befejezni heves ellenkezésemet. Derekamnál fogva magához húzott, édes, szenvedélyes csókkal fojtotta belém a szót.
„- Khm… megzavartam valamit? – lépett be a nappaliba széles vigyorral az arcán Emmett, nyomában a hiányzó fivéremmel.”
- Egy perc és itthon lesznek! – húzódtam el tőle nagy nehezen. De Emmett cikizése utána nagyjából 100 évig, nem éri meg a harcot.
- Jössz, nekem még egyel… - paskolta meg játékosan a fenekemet. Elmosolyodtam, utolsó puszit nyomtam az arcára, majd kimásztam az öléből. Nem adom meg Emnek ezt a kis örömöt sem.
Tíz másodperc. Már tisztán hallottam lépteiket, s éreztem az ablakon beáradó szellővel jellegzetes illatukat.
- Ne már gyerekek! – tárta szét csalódottan a kezét bátyám. – Semmi etye–petye, légyott, vagy egy kis nyálcsere? Sehol egy eltört bútordarab! Semmi?!
Jasper égnek emelte a szemét, én pedig a combjára helyeztem a kezem, ezzel is lenyugtatva Őt.
- Nem lesz min csámcsognod! – veregette vállba őt Edward.
- Éljen, talán így rám is tud figyelni! – szállt be a „vitába” Rose. Beharaptam az alsóajkam, ezzel fojtottam el a kuncogásom, szőkeségem arcát figyelve. Talán egy kis vásárlással feldobhatnám őket!
- Azt már nem, Alice! – figyelmeztetett Ed. „Ünneprontó!”
- Vásárolni akar?! Milyen jó, hogy ma nem alkalmas! Köszönöm, Istenem!
- Miért, mi van ma?
- Hát nem láttad? – kérdezte Rose.
- Nem, mit?
- A farkasok beszélni akarnak velünk. Pontban hétkor, a határnál – magyarázta Edward. Egy „na, tessék” pillantást küldtem férjem felé.
- Nem látom őket… - vallottam be.
Rosalie csak felhorkant, Emmettet nem érdekelte, Edward pedig furcsán nézett. Kellemetlenül esett. Így is olyan rossz nekem, hogy néhány büdös kutya korlátoz engem!
- Nem érünk rá arra, hogy Alice-t fikázzuk! – mordult fel Jasper.
- Ja, találkozónk van a kutyusokkal. Van valakinek After Save-je?
- Emmett! – ütötte tarkón őt Rose. – Viselkedj ott rendesen, vagy itthon maradsz!
- Oké… - pislogott ártatlanul Em.
- Mi oké? – folytatta Rose a „kinyírlak” pillantását.
- Jól fogok viselkedni.
- Akkor jó – mosolygott elégedetten.
- Papucs… - tátogta Jazz, mire Emmett csak durcásan nézett rá.
- Carlisle-éknak szólt valaki? – kérdeztem.
- Igen, hívtam. A határnál találkozunk, viszi Esme-t is.
- Köszönjük, Edward a fontoskodást!
- Csönd, Emmett! Itthon maradsz, ha így folytatod!
- Igen is, Cica…

Bella szemszöge
- Hová megyünk? – kérdeztem Jake-t úgy huszadjára.
- Találkozunk a piócákkal – felelt nagy kegyesen, majd tovább rángatott az erdőn keresztül. Nem foglalkozott, vagy éppen nem vette észre, hogy a kiálló gyökerekben elbotlottam a gyors tempó miatt, vagy éppen fent akadtam egy bokron. Ő csak húzott tovább.
- Sam-ék?
- Farkasként mennek, nem bíznak bennük.
- És te?
- Én veled vagyok, Bella!
Úgy húsz perc elteltével egy kis tisztásra értünk, ami közepén egy keskeny patak csörgedezett. A hatalmas, tekintélyt parancsoló farkasok már egy sorba gyülekeztek. Mikor megérkeztünk bólintottak köszönés gyanánt. Jacob két vasmarkával magához húzott, s szorosan átölelte a derekamat.
- Már jönnek! – morogta, miközben nagyokat szippantott a hajamból. Én nem hallottam, nem láttam semmit.
Egy,
kettő,
három…
harminckettő
Hangos süvítés rázta meg a rétet, s pár, elmosódott fehér alak jelent meg, de a képet egy másodperc alatt hét gyönyörű szép „ember” vette át. Közülük már kettőt ismertem. Rögtön kiszúrtam az elgyötört képű, bronzhajú férfit, Edwardot, s a manószerű, izgága teremtést, Alice-t, aki éppen egy méz szőke hajú, merev képű pasira támaszkodott.
Ezen kívül volt még ott egy szőke lány, abból a fajta szépségből, akire ha ránézel, legszívesebben felvágnád az eredet, olyannyira jelentéktelennek érzed magad. Magával a megjelenésével tiszteletet, s egót sugárzott. Mellette egy hatalmas, szekrényméretű nagymackó állt. Bármennyire is tűnt félelmetesnek, a szemében valami játékos fény csillogott, ezáltal inkább kedvessé tette a megjelenését.
A – gondolom – családfő, szintén szőke volt, magas, arcán még is lágy mosoly húzódott, miközben egy pöttöm kis nőt ölelt magához, akinek a haja karamell színű volt, a mellkasáig omlott le lágy fürtökben, ezzel keretezve bájos arcát. Idáig éreztem a szeretethullámait.
Egy közös volt bennük, amit rögtön észrevettem: szemük szikrázó volt, aranyszínű, most a biológia partneremnek, Edwardnak is. Talán még is csak kontaktlencse?
Egyébként különös volt őket így együtt látni. Olyan szociálisnak látszottak. A farkasok után, valami lelki felüdülés volt, a legönzőbb részemnek, egy ilyen összeszokott, nyugodt társaságot látni. Nem azoknak a hangos, verekedős fajtának látszottak. Talán a nagydarab fiú… Én is szerettem volna egy kicsit odatartozni.
- Miért hívattatok? – szólalt meg egy kellemes, dallamos férfihang. A hosszú hallgatás után mégsem bántotta a fülemet.
Jacob megköszörülte a torkát, még közelebb húzott magához. Kicsit úgy éreztem, menten megfulladok.
- Szerződésmódosítást akarok!
Olyan volt, mintha toporzékolna. Meglehetősen kellemetlen volt, úgy, hogy én voltam a vita tárgya, amibe mellesleg nem szólhattam volna, pedig feleslegesnek tartottam. Ez egy képtelen marhaság! Csak lejáratjuk magunkat!
A legidősebb férfi felemelte a szemöldökét, s meglepetten nézett végig a falkán.
- Nem értem. Mi nem szegtünk meg semmit.
- De TE igen! – bökött Edward Jacobra, aki ez által még szorosabban ölelt. Megfulladok!
- Mi történt, fiam?
- Feledett minket egy ember előtt.